A higany tulajdonságai, felhasználása

higany

A higany egy különleges és egyben veszélyes kémiai elem, amely egyedüliként folyékony halmazállapotú fém szobahőmérsékleten. Kémiai jele Hg, és már az ókor óta ismert, különféle ipari és orvosi célokra használták. Bár egykor elterjedt volt hőmérőkben, lámpákban és fogászati tömésekben, ma már jól ismert toxikus hatásai miatt egyre inkább visszaszorul a felhasználása. Cikkünkben bemutatjuk a higany tulajdonságait, milyen hatással van az emberi szervezetre és a környezetre gyakorolt veszélyeit is.

A higany tulajdonságai

A már az ókor óta ismert anyag sűrűsége nagyobb az ezüstnél és az ólomnál, rokonságban áll a nehézfémekkel. Az alkímiában kiemelt szereppel bírt, ugyanis oldotta az aranyat. Az elemi higany ezüstös színű, folyékony anyag, angol nyelven mercury, vagy quicksilver. A Hg kémiai jelű anyag a periódusos rendszer 80-as rendszámú tagja. A mérgezőségi foka attól függ, hogy milyen vegyület formájában érintkezik az emberi szervezettel. Természetes formájában leginkább a földkéregből felszabaduló gázok, vulkánok, fosszilis tüzelőanyagok égetése, arany kivonás, vagy akár cementégetés során kerül a környezetbe. 

Környezetvédelmi szempontból kiemelt figyelem kíséri a higanyt, ugyanis az Európai Unió szabályozza a felhasználását.  Az EU 2017/852 – Higanyrendelet magában foglalja a szükséges intézkedéseket. Magába foglalja a higanyvegyületek felhasználási, tárolási és kereskedelmi feltételeit, a higanyt tartalmazó termékek gyártását, kereskedelmét szabályozó rendelkezéseket. Szintén megtalálható benne, hogy hogyan kell kezelni a higanyhulladékot, valamint hogyan használhatják fel a higanyvegyületeket a gyártási folyamatokban.

higany tulajdonságai

Milyen tüneteket tapasztalhatunk higanymérgezés esetén?

A higany a szervezetünkbe bejuthat gőz formájában, gáz halmazállapotban. A belégzés folyamán bejut a véráramba, 80%-ban szívódik fel és felhalmozódik, ami komoly problémákat okozhat. Bejuthat a szervezetbe a szennyezett élelmiszerek, tengeri élőlények, higanytartalmú ivóvíz fogyasztásával is. 

A higany, ahogy már említettük, felhalmozódik a szervezetben, sejt- és idegméreg, akadályozza egyes enzimek működését. 

Mérgezés esetén az alábbi tünetek tapasztalhatók: nehézlégzés, hányinger, hányás és hasmenés. Jelentkezhet ingerlékenység, álmatlanság, ekcéma. Különösen káros hatással van a gyermekekre és a magzatokra. A nagy mennyiségű higany tanulási nehézséget és súlyos idegrendszeri károsodást, fejlődési rendellenességet okozhat. 

A higany felhasználása

Bár némileg már érintettük a témát, de nézzük, hogy mely területeken használatos a higany.

A higanyvegyületek felhasználását korlátozza az Európai Unió. Legnagyobb mértékben a klór-alkáli üzemek használják fel, de bekerülhet széntüzeléssel, kohászat és hulladékégetés folyamán is a környezetbe. Kockázatot jelentenek az energiatakarékos izzók is a higanytartalmuk miatt. 

Régebben használták fertőtlenítő, baktériumölő, gombaölő és vizelethajtó tulajdonságuk miatt is, bőrbetegségek, szifilisz és pikkelysömör kezelésére is. A legtöbb fejlődő országban az ilyen típusú felhasználás már nem megengedett, helyette hatékony, de kevésbé mérgező hatású anyagokat használnak.

A szervetlen higanyvegyületeket napjainkban is használják bőrvilágosító szappanokban, krémekben.

higany felhasználása

Környezeti hatások

Emberi tevékenységből fakadóan 4800-5300 tonna higany jut a környezetbe és akár egy évig is jelen lehet a légkörben. A légkörzés miatt hosszabb távolságban is eljuthat és ki is ülepedhet. A higanyszennyezés származhat laboratóriumi és kórházi hulladékokból, elektromos készülékekből, fénycsövekből, festékekből, vagy akár katalizátorokból is, amelyek szennyezik a felszíni és a felszín alatti vizeket, a vízi szervezetekben is felhalmozódhatnak.

Érdekességek:

A fogorvosi amalgám tömések higanyt tartalmaznak, amelyek eltávolításakor higanygőz szabadul fel. 

A higanyos lázmérők forgalmazását már 2009-ben megszűntették, ugyanis az eltörés esetén  felszabaduló higanygőz szintén mérgező hatású. Tévhit azonban, hogy az elemi higany lenyelése (kis mennyiségben) súlyos károkat tud okozni, ugyanis a bélrendszerben töltött ideje alatt nagyon kis mértékben szívódik fel.