Akril Anyag
Az akril, mint a ruházati cikkekhez felhasznált alapanyag, igencsak nagy népszerűségnek örvend – s mi ezen cseppet sem csodálkozunk. Számos pozitív tulajdonságának és sokoldalú felhasználhatóságának köszönhetően az akril anyag a szintetikus szálak soraiból is kiemelkedik, így válva méltó versenytársává az olyan természetes ruhaanyagoknak, mint például a gyapjú vagy a pamut.
Természetes vs. szintetikus
A ruhakészítés mestersége szinte egyidős magával az emberiséggel. A régmúlt időkben az ember kizárólag természetes alapanyagokat használt a mindennapi öltözete előállításához. Ez abszolút érthető, tekintve, hogy az elődeinknek nem állt a rendelkezésére az a fajta tudás és azok a fejlett eszközök, amelyek segítségével mesterséges módon is megoldhatta volna a szóban forgó kérdést.
Nem így manapság. Hála a technológia rohamléptékű fejlődésének, napjainkban a szintetikus szálas anyagok nyújtotta lehetőségek rendkívül színes spektrumon mozognak.
Az akril pedig a szintetikus anyagok között is különlegesnek számít, és vásárlóként is gyakran találkozhatunk a kiszemelt ruházati elem címkéjén ezzel a jelöléssel. Ez természetesen nem a véletlenül műve, az akril ruhaanyag kompromisszumok nélküli minősége ugyanis vonzó a vásárlók számára.
Akril kisokos: mi az, mi készül belőle és hol gyártják?
A szóban forgó ásványolaj-alapú szintetikus szálat alapvetően polimerből készítik. Akrilból döntően műszőrme és kötöttárú készül. A szintetikus szálat többnyire Dél-Amerikában, Mexikóban, Indiában és Törökországban gyártják, majd exportálják a világ minden szegletébe.
Sokan a gyapjúhoz hasonlítják
A gyapjú és az akril anyag több közös tulajdonságon osztozik. Kétségtelen, hogy az utóbbiból készített ruházati egységek sokkal jutányosabb áron szerezhetők be, mint az eredeti gyapjú öltözetek, így a vásárlók is előszeretettel szavaznak bizalmat az akril anyagnak.
A gyártók egyébként nemcsak a gyapjú teljes helyettesítésére használják a szintetikus szálat, gyakorta kombinálják a kettőt egymással. Az akrilt ezenkívül előszeretettel párosítják pamuttal és moherrel is.
Az akril rendkívül puha és meleg, éppen ezért őszi-téli viseletek gyártásához alkalmazzák a leggyakrabban. A gyapjúval ellentétben nem okoz viszketést, viszont cserébe nem olyan meleg, mint az eredeti gyapjú.
Ellenállóképessége páratlan
Az akril anyag rendkívül ellenálló textil. A negatív környezeti hatások, az erős UV sugárzás sem tesz benne kárt. Érdekes tény, miszerint még az erős napsugárzás is nehezen veszi ki az akrilból készített ruhák színét, maga az anyag mégis nagyon hőérzékeny, sokan például kiemelten tűzveszélyesnek tartják.
A szakemberek természetesen ezen hátrányos jellemzőjét is igyekeznek kiküszöbölni a folyamatos fejlesztések során. Az anyag egyébként, szintetikus lévén, a molyok számára sem vonzó eleség, nem kell attól tartanunk, hogy az aprócska kártevők tönkre teszik a szezonális ruhákat a szekrényben.
A tisztítása külön megér egy misét
Az említett szintetikus anyagból készített ruhák tisztításáról csak jókat mondhatunk: ez a rendkívül időtálló és strapabíró anyag szinte bármilyen módszerrel tisztítható, nem károsodik. Míg az eredeti gyapjúholmik roppant kényesek, addig az akril ruházati elemek kényelmesen, akár mosógépben is moshatók.
Tegyük a szívünkre a kezünket: kivel ne esett volna már meg legalább egyszer az életben, hogy a helytelenül kezelt eredeti gyapjú ruhát jóval kisebb méretben, szöszösen, s immáron sajnos hasznavehetetlen holmi gyanánt vette ki a mosógépből? Nos, az akril ruhákkal mindezt könnyedén elkerülhetjük!
A tapasztalat azt mutatja, a szintetikus anyag még hosszú évek rendszeres használata során sem szöszölődik, és nem veszít eredeti formájából sem. A mosógép hőszabályozóját azonban ne tekerjük 30 fok fölé, mert a magasabb hő -ahogy említettük is- nem tesz jót az akril anyagnak.
A fenntarthatósága viszont nem az igazi
E sok pozitív jegy mellett muszáj megemlítenünk azt is, hogy az akril előállítása nem környezetkímélő. Az újrahasznosítása sem a legegyszerűbb, arról nem is beszélve, hogy e szintetikus anyag sajnos nem bomlik le.