Eladó raktár – kinek éri meg a vásárlás?

A raktárak olyan üzleti célú ingatlanok, melyek elsősorban kereskedelmi cégek számára kínálnak jó alternatívát a fejlődésre. Emellett azonban befektetői szemmel is érdemes vizsgálni a kérdést, hiszen míg előbbi esetben a bérlés, utóbbi esetben a vásárlás lehet jó döntés.
Milyen előnyöket kínál egy raktár?
A raktározás fogalmát értelemszerűen senkinek sem kell bemutatni, hiszen mindenkinek van benne tapasztalata, akár a saját háztartás tekintetében is. Sokszor talán túlságosan is elmerülünk ebben a folyamatban és annyi felesleges dolgot halmozunk fel otthon, amire már sem szükségünk, sem helyünk nincs, ekkor pedig következik a szortírozás és rendszerezés problémája. Az üzleti életben ez sok szempontból hasonló, de mégis nagyon más, hiszen ez esetben az optimalizáció kifejezetten fontos. A kereskedelmi cégek számára ugyanis a raktározás nem egy szükséges rossz, hanem a gördülékeny logisztika és a vásárlói elégedettség egyik fontos alappillére, amihez természetesen szükség van a megfelelő infrastruktúrára is, például egy kiadó raktár formájában.
Egy raktár bérlése azért is lehet előnyös egy vállalkozás számára, mert kedvező áron jutnak hozzá egy vagy több olyan tároló egységhez, amiben rendszerezett és hozzáférhető módon tárolhatják az árukészletet, ezáltal pedig azok kezelése és szállítása is sokkal gyorsabban, biztonságosabban történhet, ami a cég pozitív megítélésére is közvetlen hatással lehet. A raktárak és cégek viszonyát vizsgálva tehát azt mondhatjuk, hogy sok esetben ezek az ingatlanok egy nélkülözhetetlen pluszt jelentenek, ami a valódi siker eléréséhez kell. Épp ezért az irántuk tanúsított kereslet is óriási, ez pedig rögtön játékba hoz egy másik, befektetői nézőpontot is. A különbség az, hogy számukra nem egy kiadó, hanem egy eladó raktár kínálhat remek lehetőséget.
Miért jó befektetés egy raktár?
A kérdésre talán a fenti bekezdés is választ ad, ám érdemes lehet részletesebben is körüljárni egy eladó raktár megvásárlásának előnyeit. Azt mindenképpen fontos leszögezni, hogy ebben a tekintetben elsősorban befektetői lehetőségekről beszélünk, hiszen a piaci tapasztalatok alapján a raktárhelyiségeket aktívan használó cégek jellemzően nem vásárolnak, hanem sokkal inkább bérelnek, ezzel egy kedvezőbb anyagi konstrukciót létrehozva. Természetesen nagyobb, akár globális szinten is működő vállalatok esetében már találkozhatunk vásárolt, vagy akár saját beruházás keretében épített raktárakkal és logisztikai központokkal is, ám mégis azt mondhatjuk, hogy az elsődleges használatba vételi forma a raktár bérlés. Ezzel ugyanakkor át is kötünk arra, hogy miért is lehet érdemes befektetőként egy eladó raktár beszerzése.

Ezek az ingatlanok a többi üzleti célú ingatlanhoz képest jellemzően alacsonyabb árkategóriába tartoznak, különösen ha négyzetméterre bontjuk le az árakat. Egy nagyobb raktárhelyiség vagy csarnok ugyanis ilyen viszonylatban valóban töredéke a megszokott áraknak, de ez természetesen amiatt is van, mert egy ilyen épület viszonylag egyszerű, gyorsan és olcsón felépíthető, a korszerű, könnyűszerkezetes építési megoldásokkal pedig rendkívül gazdaságos konstrukciónak tekinthetők. Az In-Management eladó raktár kínálatában is találhatunk rendkívül kedvező árú alternatívákat. A bérelhető raktárakat kereső cégek pedig bőven elegendő keresletet generálnak ahhoz, hogy akár az azonnali bérbeadás is lehetővé váljon.
Gyors megtérülés, alacsony kockázat
A fenti két tényező befektetői szempontból kétségtelenül a legfontosabbak közé tartozik, egy eladó raktár kapcsán pedig szerencsére azt mondhatjuk, hogy mindkettőre komoly esély mutatkozik. Az előbbi a már említett, alacsonyabb befektetési költség és fokozott bérlői igény kapcsán lehetséges, hiszen ilyen módon egy nagyobb volumenű ingatlan is néhány éven belül képes lehet kitermelni a vételárát. Az amortizáció és fenntarthatóság szempontjából ráadásul szintén kedvező lehetőségről beszélünk, így tulajdonosként sem kell túl sokat fordítani az épületek karbantartására és üzemeltetésére.
A megtérülés tehát ha nem is borítékolható, de nagyon nagy valószínűséggel realizálható, ami már így is több, mint sok más hasonló esetben elvárható. Ebből pedig egyenesen következik az, hogy egy eladó raktár az alacsony kockázatú kategóriába sorolható, hiszen egy jó piaci értékkel és keresettséggel rendelkező ingatlan-kategóriáról van szó, aminek vonatkozó költségei alacsonyabbak, az általuk elkérhető bérleti díj ugyanakkor egészen tekintélyes is lehet, különösen ilyen kiélezett gazdasági versenyben.



