Nejlon Anyag

nejlon

A nejlon, mint szintetikus anyag, nem egész egy nap alatt meghódította és térdre kényszerítette egész Amerikát. Mindez 1973.  február 16-án történt, azaz a szóban forgó anyag szabadalmaztatásának dátumán.

Amint ugyanis kiderült a nejlonról, hogy a szebbik nem képviselőinek lábait ékesítő, praktikus, nem utolsósorban pedig csábos harisnya készíthető belőle, az egész világ önként megadta magát e forradalmi vívmánynak: a nejlon anyag gyártása, hála az anyag sokoldalú felhasználhatóságának, a Föld szint minden szegletén beindult.

Az első feljegyzések többszáz évesek

A műszálas, szintetikus anyagokkal kapcsolatos első feljegyzések azonban sokkal régebbre, egészen az 1600-as évekig vezetnek minket vissza. A kutatások középpontja a selyemhez hasonlatos műszál feltalálása volt, s bár elméletben minden adott volt az áttöréshez, a technológia akkori szintje nem tette lehetővé, hogy a kutatók a tettek mezejére lépve a gyakorlatban is megvalósíthassák az elképzeléseiket. Egészen az 1800-as évek középig stagnált a helyzet, amikor is fordulóponthoz érkeztek el a szakemberek a műszálak gyártásának tekintetében: feltalálták a viszkózt.

Nejlon anyag- a DuPont mindent megváltoztatott

Az amerikai nagyvállalat, a DuPont szakemberei az első világháború idején fegyvergyártással, majd azt követően szintetikus anyagokkal való kísérletezéssel foglalkoztak. Többek között a műselyem és a celofán feltalálása is a híres cég nevéhez fűződik. A nejlon anyag is az amerikai nagyvállalat égisze alatt vált ismertté.

Érdekes tény, hogy az első nejlon szálakat is a hadászat zászlaja alatt hasznosították, golyóálló mellényeket, ejtőernyőket, katonai célból használt kábeleket tökéletesítettek azzal. A DuPont az I. Világháborút követően arculatot váltott, és sokkal „felhasználóbarátibbá” vált.

Céljuk olyan hétköznapi termékek gyártása volt, amelyek megfizethető áruknak köszönhetően az egész világon elérhetők az átlagembereknek. Az első nejlonból készített harisnyákat a hölgyek valósággal elkapkodták – ez már csak amiatt is érdekes, mert a harisnyák ezen elődjeit aranyáron mérték: az első példányok darabja 200 dollárt kóstált!

A vásárlóközönség azonnal beadta a derekát

A nejlon úttörése nem ismert korlátokat: az abból készített holmik szinte minden háztartásban megjelentek. Már nem csupán a divatvilág volt érintett a szintetikus anyag népszerűségében: az a társadalom minden szegmensét behálózta, kis túlzással ugyan, de műanyaggá változtatva az életünket.

Nejlon szatyrok, alkatrészek és használati tárgyak jelentek meg a piacon, s váltak egycsapásra az emberek kedvenceivé, elsősorban megfizethető áruk miatt. E nejlon termékek költsége már nem vetekedett csillagászati összeggel. A nejlon anyag és a természetes szálak „házasságából” született szövetek rendkívüli strapabíróságról, kopásállóságról tesznek tanúbizonyságot.

nejlon szatyor

Ezekből a speciális szövetekből készített ruhák nehezen gyűrődnek, ezenkívül a negatív környezeti behatásokkal szemben is remekül állják a sarat, könnyűek, ráadásul a tisztásuk sem igényel komolyabb körültekintést a tulajdonosuk részéről. Az viszont megkerülhetetlen tény, hogy ezekben a ruhákban jobban izzadunk, sőt, érzékeny bőr esetén akár allergiás reakciókra is lehet számítani.

Környezetvédelmi szempontok, avagy mennyi idő alatt bomlik le a nejlon szatyor

Manapság már el sem tudjuk képzelni az életünket műanyag nélkül. Ez egyrészt rendkívül sajnálatos, másrészt pedig nagyon is érthető – olyan világban nőttünk fel, ahol a szóban forgó anyag jelenléte magától értetődő, s mi több, teljesen természetes. Az viszont tény, hogy ezek az anyagok, különösen a nejlon zacskók, különösen veszélyesek a természet-, a környezetvédelem szempontjából.

A szemétbe kerülő szatyrok például az állatok életét is veszélyeztetik, arról nem is beszélve, hogy a lebomlásukhoz is legalább 1000 év szükségeltetik! Emiatt a tény miatt népszerű tendencia a nejlonból készített zacskók papírra cserélése. A nemes kezdeményezés világszintű, azonban a történet szépséghibája, hogy a papírzacskók előállítása is rendkívül energiaigényes folyamat.