Vatelin Anyag

vatelin

A vatelin alapvetően a textilek bélelésére használt anyag. A szóban forgó anyagnak általában fehér a színe. A vatelinnek előállítás tekintetében számos változata van, ennek tükrében pedig a felhasználási területe is roppan színes skálát ölel fel. A vatelin anyag másik közismert neve töltőflíz.

Az anyag vastagságának és funkciójának kapcsolatáról

A töltőflíz vastagsága igen változatos spektrumot jár be – tulajdonképpen a szóban forgó paramétere az, ami meghatározza az anyag funkcióját. A már említett textil bélelés mellett töltő- és tömőanyagként is jó szolgálatot tesz.

A vatelin anyag tulajdonságairól

A szóban forgó anyag nem természetes eredetű, döntően poliészterből készül. Az anyag feltalálásával az a gyapjúból és pamutból készített béléseket, töltőanyagokat váltotta fel. Poliészter anyag lévén a töltőflíz is magas hőkezelés folyamán jön létre.

A gyártási folyamatok során, a magas hőmérséklettel való kezelés hatására jönnek létre és szilárdulnak meg az úgynevezett poliészterszálak, amelyek a töltőanyag laza, érintésre puha szerkezetét alkotják. Maga a szálas szerkezet egyébként szabad szemmel is jól megfigyelhető, ehhez elég, ha az ujjainkkal kicsit megsodorjuk, majd széthúzzuk a vatelin anyagot.

Vatelin töltet – a tökéletes hőszigetelő

A vatelin töltőanyagként való felhasználása rengeteg előnnyel jár, amit magának az anyag szerkezeti sajátosságainak tudhatunk be. A töltőanyag elsősorban remek hőszigetelő képességének köszönheti elsöprő népszerűségét. Mivel remekül tartja a hőt, a vatelinnel megtöltött pihe-puha takarók különösen a tél zimankós hónapjai során nyújtanak felbecsülhetetlen értékű komfortot a számunkra.

vatelin

A töltőflíz ezenkívül a strapabíróság terén sem vall szégyent. Nem gyűrődik és megtartja eredeti formáját, emellett mégis rendkívül rugalmas. A szóban forgó tömőanyagnak a tisztítás tekintetében is jár a pirospont, hiszen nemcsak a mosása könnyű, de hihetetlenül gyorsan meg is szárad.

Ezen jellegzetességei miatt jelesre vizsgázik, ha a rendszeresen használt tárgyak, kiegészítők bélelésére alkalmazzuk. Gondoljunk csak bele: a gyerek kedvenc játéka, takarója milyen gyakran igényli a mosást!

Abban az esetben, ha vatelinnel vannak megtöltve ezek a szeretett, elengedhetetlen darabok, a gyerkőcnek sem kell sokat várni azok teljes megszáradására. A szintetikus szálból készített anyagnak nincsenek allergén tulajdonságai, így természetesen a gyerkőc egészségét sem veszélyezteti.

A jó tartás előre borítékolható

Ez azonban még „csupán” a jéghegy csúcsa, a vatelinnek ugyanis egyéb rendkívüli tulajdonságai is ismertek. Alapvetően nagyon felhasználóbarát, más anyagokkal összedolgozva igazán strapabíró, időtálló eredményeket érhetünk el. Töltőanyagként felhasználva remek tartást biztosít a párnánknak, takaróknak.

A poliészter szálak egy új szintje: néhány szóban a steppelt vatelinről

A technológia rohamléptékű fejlődése természetesen a textilpiparban használt szintetikus szálak korszerűsítését sem hagyta érintetlenül. Hála a fejlesztéseknek, a töltőflíz ma már nem csak a praktikusságból fakadó értékek tekintetében nyújt előnyös felhasználást, de az esztétika vonatkozásában is.

A gyártók úgynevezett steppelt vatelineket is készítenek, amelyeket más textíliákkal összedolgozva mutatós eredményeket érnek el. A vatelin ebben az esetben nem a kabátok, ágytakarók belső részében elrejtett, praktikus töltőanyag, ennél sokkal több: esztétikus díszként azok szépségét fokozza.

Felhasználási tanácsok

A töltőflíz felhasználási területének a képzelet sem szabhat gátat. A segítségével ruhákat, játékokat, használati tárgyakat (ágyneműt), táskát, bútorkárpitot is bélelhetünk. Pro tipp: a vékonyabb, puhább verzióval sokkal könnyen dolgozni, mint a vastagabb töltőanyaggal, ezért cserében viszont az előbbiek többet is kóstálnak, mint az utóbbiak.

vatelin töltet

A vatelin döntően felhasználóbarát, még a szálirányára sem kell figyelni, miközben azzal dolgozunk. Ha nagyobb területű töltőflízzel van dolgunk, érdemes azt lesteppelni, mert így könnyebben mozog a bélés az adott anyaggal. Ha steppelünk, figyeljünk oda arra, hogy a rétegeket több helyen is rögzítjük, így azok egészen biztosan nem csúsznak el és nem is csomósodnak össze.

Milyen kiszerelésben kapható? Vásárlási tanácsok elsőkézből

A töltőflíz változatos kiszerelésben kapható. Ha első ízben vetjük bele magunkat a vásárlásba, a bőség zavara miatt talán nehezen választjuk ki az ideális típust.  A méterárú boltba betoppanva az eladó valószínűleg az anyag vastagságával kapcsolatos kérdést szegezi majd nekünk elsőkörben.

Nos, bár magától értetődőnek tűnhet, mégsem minden esetben igaz, miszerint a vastagabb kiszerelés minőség többet nyújtana a vékonynál. Ezeknek a töltőflízeknek ugyanis a vastagága nem feltétlenül egyenletes. Ha kompromisszumok nélküli minőségre vágyunk, fektessünk inkább fokozott figyelmet a kiszemelt anyag gramm/m2 paraméterére.

Sok helyet foglal – viszont ezzel párhuzamosan nagyon könnyű

Alapvetőn kijelenthetjük, hogy a töltőflíz térfogatához képest kis súllyal rendelkezik. Ha tehát nagyobb mennyiségben vásárlunk egyszerre, nem azért visszük majd haza nehézkesen az adott terméket, mert az nehéz volna, hanem azért, mert sok helyet foglal.

Az imént említett steppelt típusok felhasználóbarát nagyobb tekercsben kaphatók, így azokból kis gyakorlattal mutatós ágytakarók, terítők készíthetők. A tendencia szerint egy tekercs körülbelül 150-180 cm széles is lehet – jobban járunk tehát, ha online vásárlunk, és házhoz szállíttatjuk a szóban forgó méterárut.

Néhány szóban a vatelin fenntarthatóságáról

Mivel a töltőflíz poliészterszálakból áll, ha a lebomlási idejét vesszük górcső alá, elsorban abból kell kiindulnunk, amit a poliészterről tudunk.

A szintetikus szál ökológiai szempontok terén egyáltalán nem környezetbarát, előállításához nagyon sok víz szükségeltetik, arról nem is beszélve, hogy a gyártási folyamatok során tetemes mennyiségű széndioxid keletkezik, ezenkívül a kivitelezéséhez főként nem megújuló anyagok szükségeltetnek (például kőolaj). Lebomlása a szakemberek véleménye szerint akár 200 évig is tarthat.